A korábbi francia válogatott doppingvétség miatt kapott hat hónapos eltiltást.
A 30 éves játékos, a Manchester City korábbi középpályása januárban távozott a török Antalyasportól – azóta senki nem szerződtette –, s most az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében fél évig nem léphet pályára.
A szervezet keddi közleménye szerint Nasri még a Sevilla labdarúgójaként szegte meg a doppingellenes szabályzatot, amikor egy észak-amerikai klinikán intravénás kezelést kapott.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
