A vizes vb-re 3,8 milliárd forintból megújult épületben az elmúlt hónapokban ez volt a gyakorlat.
Van már saját öltözőjük a válogatott úszóknak a Komjádiban. Sőt, Kapás Boglárka, Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid saját, névre szóló bronztáblát kapott a szekrényére – közölte a Magyar Úszó Szövetség.
A közlemény is megjegyzi, hogy – amint korábban mi is megírtuk –, hogy a nyári vizes világbajnokságra felújított uszodában az átépítést követően gondok akadtak a beléptetésnél, illetve az öltözők használatánál. A válogatott úszók például jobb híján a fedett medence lelátóján öltöztek át.
Wladár Sándor elnök és Batházi Tamás főtitkár nemrég egyeztetést folytatott a Császár-Komjádi uszoda vezetőivel, Dala Tamással és Székely Zoltánnal – így a válogatott ott készülő úszói birtokba vehettek egy új, minden igényt kielégítő öltözőt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
