A magyar labdarúgás napjának alkalmából idén is megtartotta hagyományos, műsorral egybekötött baráti összejövetelt a Magyar Labdarúgó-szövetség.
Ismét összegyűltek tehát a korábbi válogatott játékosok, illetve a magyar foci korábbi és jelenlegi meghatározó szereplői, s – ahogy az MLSZ beszámolójából kiderül – búcsúztatták a 2017-es évet és eleveníthették fel a magyar labdarúgás emlékezetes pillanatait, felejthetetlen történeteit. Vajon az Andorra elleni fiaskó vagy a luxemburgi blama is szóba került?
Az eseményen részt vett a nemrég kinevezett szövetségi kapitány, Georges Leekens is, aki meghallgathatta az sztárvendégét, Mága Zoltánt, valamint a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekart.

A cikk szerint "a mintegy negyvenperces zenei élményt követő vastaps után Berzi Sándor adta át Mága Zoltánnak egy válogatott mez kíséretében azt az oklevelet, mely tanúsítja, hogy a Válogatottak Klubja tiszteletbeli tagjává fogadta a művészt."
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
