A stadionavató előtt még kirúgták a Haladás edzőjét
A Swietelsky-Haladás vezetősége menesztette Pacsi Bálintot, az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapat vezetőedzőjét.
A szombathelyiek honlapjának beszámolója szerint az augusztusban távozott Mészöly Géza helyett ideiglenesen kinevezett szakember helyett a szerdai, horvát NK Osijek elleni stadionavató gálamérkőzésen Vörös Csaba technikai vezető irányítja a csapatot.
Az új vezetőedzőt – a tulajdonosok tárgyalása után – rövidesen kinevezik. A Haladás 15 forduló után 11 ponttal a 11., kieső helyen áll az NB I-ben.
Ez a szezon harmadik edzőváltása, októberben a Mezőkövesd irányítását Radványi Miklós helyett Kuttor Attila vette át.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
