Szerdán lesz ezer napja, hogy Dárdai Pált kinevezték a Hertha BSC vezetőedzőjének, ennek alkalmából közölt vele interjút a Nemzeti Sport. a 61-szeres válogatott játékost, aki 2014 és 2015 között hét mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot, az új szakvezetőről is kérdezték.
"Nem ismerem személyesen, de logikus döntésnek tartom a kinevezését" – mondta a lapnak Dárdai, aki szerint Georges Leekens rutinos, klub- és válogatott edzőként egyaránt sikereket megélt szakember, a játékosok és az ifjabb edzők tanulhatnak tőle. "Mellette felnőhetnek a Szélesi Zoltánok, Szabics Imrék, Bódog Tamások, ezért is tartom jó ötletnek, hogy Zoli a jövőben is a kapitány első számú segítőjeként dolgozik" – magyarázta.
Beszélt a válogatott jelenlegi állapotáról is, úgy fogalmazott: a világbajnoki selejtezősorozat végére a magyar futballtársadalom hitehagyottá vált. "A mostani helyzet vitathatatlanul nehéz, mihamarabb meg kell találni a felfelé vezető utat."
Arról is beszélt, hogy nem tartja magát zseninek vagy csodatévőnek, de tudja, hogy mit lehet kihozni egy csapatból.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
