Jól mutatják ezt a világranglista-helyezések is.
Babos Tímea – a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán – megnyerte vasárnap a szingapúri WTA-világbajnokságot, megszerezve pályafutásának 16. trófeáját. Ennek köszönhetően a 24 éves magyar játékos párosban öt helyet javítva a női teniszezők világranglistájának 7. helyére ugrott. A rangsor élén – tajvani partnerével holtversenyben – továbbra is a svájci Martina Hingis áll, aki a vb-n bejelentette visszavonulását, és utolsó mérkőzését Babosék ellen veszítette el az elődöntőben.
Az egyes világranglistán a világbajnok dán Caroline Wozniacki három helyet előrelépve harmadikként zárja az évet a román Simona Halep és a spanyol Garbine Muguruza mögött. Egyéniben Babos az 57.
A férfi világranglistán egyéniben Fucsovics Márton 16 helyet előrelépve a 84. helyre kapaszkodott fel. A magyar játékos a múlt héten Bázelben versenyzett, ahol a selejtezőből két győzelemmel feljutott a főtáblára, majd további két meccset nyerve a negyeddöntőbe került – életében először. Ott csak több mint háromórás csatában maradt alul az ATP-rangsorban akkor negyedik, címvédő Marin Ciliccsel szemben, aki az ötödik helyre csúszott vissza.
A rangsor élén nem történt változás, továbbra is Rafael Nadal vezet a Bázelben nyolcadszor bajnok Roger Federer előtt. A spanyol sztár a héten Párizsban indul, svájci riválisa azonban pihen, és csak a jövő vasárnap rajtoló londoni ATP-világbajnokságon versenyez ismét.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
