Mindössze négy forduló után menesztette Frank de Boert az utolsó előtti helyen álló Crystal Palace.
A holland elküldéséről a BBC és a Sky Sports értesülése szerint a londoni klub vezetői azután döntöttek, , hogy a fővárosiak hétvégén, 4. fordulóban 1-0-s vereséget szenvedtek a Burnley-től, így továbbra is pont és rúgott gól nélkül állnak a 19. hely
A 47 éves De Boer nyáron vette át a csapat irányítását Sam Allardyce-tól, ám mindössze 77 napot töltött az együttes kispadján.
Utódja – egybehangzó médiaértesülés szerint – a korábbi angol szövetségi kapitány Roy Hodgson lehet.
Négy bajnoki után még soha nem rúgtak ki menedzsert egyetlen Premier League-csapattól sem.
Nem ez a holland szakember legjobb éve, tavaly ősszel az Internazionale rúgta ki 11 tétmeccs után. Korábban az Ajaxszal négyszer nyerte hazája bajnokságát.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
