Csoknyai László kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését, Ungvári Attila viszont kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokságról.
A kétszeres olimpikon Csoknyai negyedik mérkőzésén a német Alexander Wieczerzakkal csapott össze. A paksi dzsúdóst két perc elteltével ápolni kellett egy szájra ütés miatt, ám ellenfele álló helyzetben és földharcban sem tudott vele mit kezdeni – egészen az utolsó másodpercig. Amikor ugyanis már mindenki a gongszót és a hosszabbítást várta, a német egy fejen átforgatásra vazaarit kapott, így ő jutott az elődöntőbe.

A 29 éves Csoknyai a bronzéremig tartó vigaszágra került, ahol első ellenfele a délutáni programban az üzbég Davlat Bobonov lesz.
Az Eb-bronzérmes Ungvári a Grand Prix-versenyen háromszor dobogós Matteo Marconcinivel találkozott a 16 között. Az olasz ellenfél másfél perc elteltével egy cseles földre vitelre vazaarit kapott, majd az utolsó percben ismét lecsavarta Ungvárit, így ő került a negyeddöntőbe.

A délutáni program 16 órakor kezdődik a Papp László Budapest Sportarénában.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
