Bár még nincs vége, ekkora érdeklődés sosem volt női kontinentális torna iránt.
Már a vasárnapi döntő előtt kijelenthető, hogy nézőcsúcsot dönt a Hollandiában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság: az UEFA közlése szerint eddig összesen 211 ezer 863-an szurkoltak a helyszíneken.
Az eddigi rekordot 2013-ban Svédországban regisztrálták, akkor 216 ezer 888-an látogattak ki a mérkőzésekre. Most a házigazda hollandok minden meccsén telt ház volt, s így lesz ez a vasárnapi, enschedei fináléban is, amelyben - várhatóan több mint 27 ezer néző előtt - a dánok lesznek az ellenfeleik.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
