Ötödik lett Sas Sándor erőemelő a paralimpián
A kerekesszékes nehézsúlyú magyar sportoló 207 kilót emelt.
A +107 kg-os kategóriában versenyző erőemelő Sas Sándor az ötödik helyen végzett a riói paralimpia szerdai versenynapján.
A kerekesszékes nehézsúlyú magyar sportoló elsőre a 207 kilóval próbálkozott, ez a gyakorlata nem sikerült, de másodszorra már megbirkózott ezzel a súllyal. A harmadik kísérletére a 228 kilós egyéni csúcsot szerette volna kinyomni, de ez nem jött össze, így az ötödik helyen végzett a nyolcfős mezőnyben.
Az aranyérmet az iráni Siamand Rahman szerezte meg 305 kilós világrekorddal.
A négyfős magyar erőemelő csapat a 49 kilós Tunkel Nándor révén egy bronzéremmel zárt Rióban.
Az asztaliteniszezők csapatversenyében az egyesben ezüstérmes Csonka András Zborai Gyulával (6-8-as kategória) a franciák elleni 2-0-s sikert követően ugyanilyen arányban kikapott a kínaiaktól, így nem jutott be a csütörtöki elődöntőbe.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
