Kedvenc számáért még a 200 méteres pillangó döntőjét is beáldozta a 400 vegyes és a 100 méteres hátúszás olimpiai bajnoka. A magyar idő szerint szerda hajnalban rendezett döntőben végig vezetve nyert Hosszú Katinka, és lett 200-on is aranyérmes.
Az előfutam kiírásában még szerepelt, de végül visszalépett Hosszú Katinka a 200 méter pillangótól, hogy száz százalékban a kedd esti - magyar idő szerint szerda hajnali - 200 vegyes döntőre tudjon koncentrálni, ami bevallottan Hosszú kedvenc száma.
Ez a húzás végül bejött, mert Hosszú Katinka behúzta a 200 vegyest is, igaz, sokkal szorosabb versenyben, mint 400-on: a közvetítésben is látszott, hogy rendesen kihajtotta magát ebben a számban.

Hosszú 2:06:58-as idővel nyert, a második a brit Siobhan-Marie O'Connor (2:06:88), a harmadik pedig az amerikai Madeline Dirado (2:08:79) lett.
Ez volt Hosszú harmadik aranyérme, így a magyar csapatnak – egy-egy ezüst és bronz mellett – már négy aranya van a riói olimpián.

Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
