Szombaton felavatták a jövő pénteken kezdődő riói játékokhoz kapcsolódó egyik legfontosabb infrastrukturális beruházást, az olimpiai metróvonalat.
Michel Temer ideiglenes brazil államfő is részt vett az első vonatúton az Ipanema strandnegyedtől a Barra városrészig, ahol a több sportlétesítménynek otthon adó Olimpiai Park található.
Hétfőtől kizárólag az ötkarikás "család" tagjai használhatják a 16 kilométeres vonalat, majd péntektől a jegytulajdonosok is. A helyi lakosok számára aztán csak az olimpia, illetve a paralimpia után, szeptember 19-től lesz elérhető, de először csupán naponta 11 és 15 óra között.

AFP / Yasuyoshi Chiba
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
