Sport hvg.hu 2016. május. 02. 12:04

Klein Dávid feljutott az Annapurna csúcsára, ő az első magyar

Klein Dávidnak első magyarként sikerült feljutnia az Annapurna 8091 méteres csúcsára – jelentették külföldi lapok.

Vasárnap elérte az Annapurna csúcsát Klein Dávid, 13 további külföldi mászó mellett – közölte a The Himalayan Times és az Altitude Pakistan blog, illetve a Seven Summit Treks szervező ügynökség is.

A magyar mászó a Facebook-oldala szerkesztői szerint még nem erősítette meg, hogy feljutott. Annyit írtak, hogy Klein ma már az alacsonyabban, a körülbelül 7100 méteren fekvő négyes táborban éjszakázik, mert rendkívül hosszú és kimerítő mászás áll mögötte.

"Holnap még jön az ereszkedés neheze, hiszen a hegy legveszélyesebb szakaszán – a 2-es és a 3-as tábor közötti Crosshair kuloáron – is át kell haladnia. Reméljük, hogy Dávid mihamarabb telefonál az alaptáborból!" – tették hozzá.

Klein áprilisban már kétszer is próbálkozott a csúcstámadással – közölte a mozgasvilag.hu, amely azt is felidézte, hogy a hegyen eddig egyetlen hazai expedíció próbálkozott, de a kísérlet tragédiába torkollt.

2012-ben Erőss Zsolt és barátja, Horváth Tibor indult csúcstámadásra. Horváth Tibornak a 3-as és 2-es tábor között veszett nyoma, feltehetően jéglavina áldozata lett.