Óvodások, egy teljes általános iskolai osztály és komoly grafikusok is indultak a budapesti vizes vébé új kabalaállatára kiírt pályázaton.
A Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság Szervezőbizottsága januárban írt ki pályázatot az esemény új kabalájának megtalálására. A pályamunkák leadásának határideje február 29-e volt.
Most azt közölték, több mint 1000 munka érkezett összesen 537 embertől, vannak közöttük 5 éves óvodások és komoly grafikai cégek, kézművesek is. Volt olyan általános iskolai osztály, aki egy óra keretében dolgozott a világbajnokság szimbólumán.
Az alkotások közül a szervezőbizottság tagjaiból álló zsűri a legjobb ötleteket először leszűkíti, majd meghozzák a végső döntést. A jelölteket a vizes vébé oldalán is be fogják mutatni, és elvileg majd szavazni is lehet a pályamunkákra.
Mint ismert, korábban Bol-dog néven mutatták be a budapesti vizes világbajnokságra tervezett kabalaállatot, amely egy fehér puli volt. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke tavaly augusztusban az ATV-ben elismerte, hogy a fehér pulira nem volt pályázat, elmondása szerint a figurát "baráti szívességből" készítették a szövetségnek. A fehér pulit számos kritika érte, ezért írták ki végül a pályázatot.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
