Annus Adrián edzőként, Fazekas Róbert pedig tanácsadóként segíti januártól az iráni diszkosz- és kalapácsvetők felkészülését.
Az iráni hírügynökség honlapján kedden megjelent hírből kiderül, hogy a magyar olimpikonok már aláírták januártól érvényes szerződésüket az Iráni Atlétikai Szövetséggel.
Az IRNA beszámolója szerint az edzőként 2010 óta tevékenykedő Fazekas a jövőben Mohammad és Mahmúd Samimi felkészülését irányítja majd, Annus pedig három kalapácsvető edzéseit segíti.
A két magyar nehézatlétát képviselő Pál T. Gábor elmondta, hogy Fazekas tanácsadóként, Annus pedig edzőként tevékenykedik januártól Iránban, amelynek sportminisztériumával állnak kapcsolatban. Hozzátette: a diszkoszvető Fazekas nem zárja ki, hogy versenyzőként olimpiai szintet dobjon, és ha sikerrel jár, rajthoz álljon a jövő évi, riói játékokon.
2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes sportolók győztek a 2004-es athéni olimpián, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingvétség miatt megfosztotta őket első helyüktől. Annus ezután már nem versenyzett, Fazekas viszont a 2008-as pekingi olimpián nyolcadikként zárt, a 2010-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett, a 2012-es londoni játékok előtt viszont pozitív doppingtesztje miatt kikerült a magyar csapatból.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
