Magyar fiút vitt el az Arsenal
Az Arsenal görögországi bentlakásos akadémiáján folytatja az MTK 12 éves futballistája, Zilahi Márton.
Elvitte Szalonikiben működő focisulijába az Arsenal a Mészöly Focisuliban nevelkedő, 2014 őszétől az MTK utánpótlásában futballozó 12 éves Zilahi Mártont - írja a Nemzeti Sport.
A fiú a londoni klub a délkelet-európai bázisán négy éven át tanul és edz majd, igazolhatóvá 16 éves kora után válik az európai szabályok szerint. Az oktatás egyébként görögül zajlik majd az iskolában, nem angolul, tudtuk meg a fiatalember apjától, Zilahi Andrástól.
A Mészöly Focisuli oldala azt írja, hogy Zilahi a harmadik játékosuk, aki nyugat-európai klub utánpótláscsapatához szerződött: korábban Szekér Botond (Rapid Wien, majd Austria Wien) és Lukács Leon (Barcelona) igazolt ki.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
