Kokain miatt emeltek ki egy olaszt a Tour mezőnyéből
Luca Paolini a Katyusa kerékpáros csapat tagja volt. Azonnal hazaküldték, miután kokaint mutattak ki a szervezetében egy doppingvizsgálaton.
A Katyusa kerékpáros csapat a Tour de France pénteki, hetedik szakasza után bejelentette, hogy olasz versenyzője, Luca Paolini kokainnal fennakadt a doppingvizsgálaton.
A 38 éves bringást azonnal hazaküldték.
A profik között 2000 óta tekerő Paolini nyert már szakaszt a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán, míg idén megnyerte a Gent-Wevelgem egynapos viadalt is.
A mostani Touron összetettben a 168. helyen állt, hátránya közel 47 perc volt az éllovas brit Chris Froome mögött.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
