Idő előtt távozik Di Matteo a Schalkétól
Távozik posztjáról Roberto Di Matteo, a német bajnokságban hatodik helyen végzett Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A 44 éves olasz szakember 2017 nyaráig vezette volna a gelsenkircheni együttest, de tervei nem egyeztek az egyesület vezetésének elképzeléseivel, így a távozás mellett döntött - jelentette be a klub hivatalos honlapján.
"Voltak gondolataim arról, hogyan tudunk sikeresebbek lenni a jövőben, és hogy ehhez milyen feltételeknek kell teljesülniük, ám a klub más dolgokat helyezett előtérbe" - mondta Di Matteo, aki hozzátette, bár a Horst Heldt sportigazgatóval folytatott megbeszélések mindig előremutatók voltak, mégis úgy érezte, eltérőek az elképzeléseik.
A Chelsea-vel 2012-ben Bajnokok Ligáját nyert Di Matteo 2014 októberében vette át Jens Keller helyét a Schalkénál, amely hatodik helyen zárta a szombaton véget ért bajnoki szezont, így az Európa Ligában szerepelhet a következő szezonban.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
