Végleg befejezte pályafutását Haile Gebrselassie, az etiópok olimpiai bajnok hossztávfutója. A 42 éves, kétszeres ötkarikás aranyérmes és négyszeres világbajnok atléta nem vesz részt több versenyen – jelentették be vasárnap.
"Bár a versenyzéssel felhagyok, a futással nem. A futással nem is tudnék, hiszen ez az életem" – mondta Gebrselassie egy manchesteri verseny után.
Az afrikai futó 2010-ben, miután sérülés miatt fel kellett adnia a New York Marathont, nagy meglepetésre bejelentette visszavonulását, néhány nappal később azonban visszavonta ezt.
Kivételes sportolói karrierje során 27 hivatalos és nem hivatalos világcsúcsot állított fel.
Gebrselassie a futás nagykövete marad, valamint üzleti ügyeire összpontosít majd. Egy ideje már ingatlanokkal foglalkozik: négy szálloda, egy kávéültetvény és egy autókereskedés tulajdonosa.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
