A Ferrari korábbi elnöke két okot lát, amiért a kétszeres világbajnok spanyol pilóta elhagyja a csapatot. Egyrészt környezetváltásra van szüksége, másrészt még abban a korban van, amikor képes győzni – mondta Luca di Montezemolo.
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonso az idény végén távozik a csapattól.
Kiemelte: két okot lát, amiért a 33 esztendős, 2005-ben és 2006-ban világbajnok spanyol pilóta otthagyja az istállót. Egyrészt környezetváltásra van szüksége, másrészt még abban a korban van, amikor képes győzni.
Sajtóinformációk szerint Alonso a McLarenhez tart, ebben a csapatban 2007-ben versenyzett, a Ferrarinál 2010 óta szerepel. Jelenleg hatodik a pontversenyben.
Az elmúlt időszakban gyengélkedő, a konstruktőrök között negyedik helyen álló, több mint egy éve futamgyőzelem nélküli olasz istálló ugyanakkor szinte biztos, hogy a Red Bulltól távozó, négyszeres vb-győztes, címvédő német Sebatian Vettellel erősít.

Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
