Asztalitenisz World Tour - Póta a negyeddöntőig jutott Olmützben
Póta Georgina a negyeddöntőben búcsúzott egyesben az asztaliteniszezők csehországi World Tour-versenyén, Olmützben (Olomouc).
A nemzetközi szövetség (ITTF) honlapja szerint a magyar játékos a 64-es főtábla első körében a holland Britt Eerlandot verte 4-2-re, majd a folytatásban a japán Hirano Szajakát 4-3-ra. A nyolcaddöntőben a lengyel Katarzyna Grzybowska következett (4-3), a legjobb nyolc között pedig a japán Fukuhara Aj jelentette a végállomást (1-4). Az ITTF rangsorában jelenleg 45. Pótának és 14. helyen álló szigetországi riválisának ez volt a hatodik egymás elleni összecsapása, s eddig mindig a japán nyert.
Póta tavaly bronzérmes volt ezen a versenyen. A többi főtáblás magyar közül Ambrus Krisztina és Madarász Dóra az első, Pattantyús Ádám pedig a második fordulóban esett ki Olmützben.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
