Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának ötödik viadalán, amelyet az angliai Ascotban rendeztek. Az
Hetedik lett Besenyei Péter Ascontban, az Air Race-vb idei ötödik versenyén; a versenysorozat honlapjának beszámolója szerint a győzelmet a címvédő brit Paul Bonhomme szerezte meg.

A magyar világbajnok az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, majd a horvátországi Rovinjban hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, s kilencedik lett. A malajziai Putrajayában és a lengyelországi Gdyniában hetedikként zárt - akárcsak ezúttal. Öt futam után így a tizedik helyen áll az összetettben hat ponttal.
Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.
Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeztek, illetve rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Ascot után az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint az ausztriai Spielbergbe látogatnak el a műrepülők.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
