Rasszista szurkolók miatt bünteti az UEFA a Fradit
Szektorbezárással büntette az UEFA a Ferencvárost az Európa Liga-selejtezőben skandált rasszista rigmusok miatt.
Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette a Ferencvárost az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága. A klub honlapja szerint azért kapták a 20 ezer eurós (több mint hatmillió forintos) bírságot, mert szurkolóik nem megfelelően viselkedtek az Európa Liga-selejtező első fordulójának két mérkőzésén. A büntetés része az is, hogy a horvát Rijeka elleni második fordulós visszavágón – jövő csütörtökön – üresen kell hagyniuk a Puskás Ferenc Stadion N szektorát.
Az UEFA egyebek mellett rasszista rigmusok kiabálása miatt rótta ki a büntetést. A Ferencváros 1-0-s hátrányból várja a HNK Rijeka elleni párharc hazai visszavágóját. Az már csütörtökön kiderült, hogy Diósgyőrt szintén szektorbezárással büntették szurkolóinak viselkedése miatt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
