Kedd délelőtt leszállt a német fociválogatottat hazaszállító repülő Berlinben. A városban és a reptéren is szurkolók ezrei ünnepelnek.
Kedd délelőtt tíz óra után pár perccel leszállt Berlinben a brazíliai foci-vb-n győztes német válogatott gépe Tegel reptéren. A német fővárosban rendkívüli állapotok uralkodnak, szurkolók ezrei vannak az utcán. A televíziók lassítva mutatják a landolás képeit.

"So sehen Sieger aus" (Így néznek ki a győztesek) – ezt a dalt éneklik. A válogatott focisták a landolás után buszba ültek, hogy bemenjenek a városba. Schweinsteiger már nagyon kipihenné magát, Müller pedig azt mondta: mindenképpen még egyszer gázt adnak és ugyanannyit futnak majd, mint a meccseken.

A szurkolók kb 200 000-en lehetnek a Brandenburger Tor előtti területen, ami megtelt, ezért le is zárták. A helyszínen van Klaus Wowereit berlini polgármester. A tervek szerint a csapat beleír majd a város vendégkönyvébe.

Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
