Visszatáncolt Pirlo: mégis maradna az olasz válogatottban
Változtatott korábbi álláspontján Andrea Pirlo: mégis számíthat rá az olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya is.
A Juventus 35 éves irányítója a vb elején még azt mondta, hogy a brazíliai torna után visszavonul a nemzeti csapattól, és átadja a helyét a fiataloknak. Hozzátette, hogy készen állna a játékra, de jelenléte gondot jelentene a csapatnak, mert rosszul viselné, ha a kispadról kellene néznie társait.
A 112 válogatott mérkőzésén 13 gólt szerző Pirlo a hazafelé tartó repülőgépen aztán újságíróknak elmondta: ha az új szakvezető hívja, örömmel jön majd ismét a csapathoz. Az eddigi szakvezető, Cesare Prandelli a vb-fiaskó után lemondott.
Az olasz együttes kedden búcsúzott a tornától, miután harmadik csoportmeccsén 1-0-ra kikapott Uruguaytól egy botrányos jelentekkel tarkított találkozón.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
