A magyar válogatott a spanyolokkal találkozik a július 14. és 27. között sorra kerülő budapesti vízilabda Európa-bajnokság első napján.
A Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tette közzé a torna teljes menetrendjét, amelyből kiderül, hogy Benedek Tibor világbajnoki címvédő csapata minden csoportmérkőzését 20.30 órától játssza majd, míg a nőknél Merész András együttese szintén az adott játéknap utolsó találkozóját vívja 17.30 órától.
A férfiak a spanyolok mellett sorrendben a franciákkal, a szerbekkel, a németekkel és a horvátokkal találkoznak majd, a nők pedig a hollandok, a görögök és a britek ellen szállnak vízbe a csoportküzdelmek során.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
