Távozik Véber György edző a Mezőkövesdtől
Közös megegyezéssel szerződést bontott Véber György vezetőedzővel a Mezőkövesd Zsóry NB I-es labdarúgócsapatának vezetősége.
A klub az elválást a csapat eredménytelen szereplésével indokolta honlapján, de azt még nem jelezte, hogy ki veszi át a távozó tréner helyét.
A 44 éves Véber 2012 márciusában került a Mezőkövesdhez, amellyel tavaly jutott fel az élvonalba. Csapata három fordulóval az OTP Bank Liga vége előtt a kiesést jelentő 15. helyen áll, öt ponttal lemaradva a 13. és a 14. Puskás Akadémiától és Pakstól. A Mezőkövesd 27 bajnoki mérkőzéséből 6-ot nyert meg, 5 döntetlen lett, 16-ot elveszített.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
