Visszatér a Forma–1-be a Martini
A Martini lett a Forma–1-es Williams istálló főszponzora, így a brit csapat autóinak fehér alapszíne lesz az idei szezonban.
A szerződés értelmében a gárda hivatalos neve Williams-Martinire változott. A szeszesitalokat gyártó és forgalmazó cég főtámogatóként 1979 után tér vissza a Forma–1-be. A Martini az 1970-es években a Brabham-istálló legjelentősebb szponzora volt, később a cég logója a Ferrari autóin bukkant fel, igaz, jóval kisebb méretben.
A Williamsnél a mostani idényben a brazil Felipe Massa és a finn Valtteri Bottas ül majd a volánnál.
Egy másik brit csapat, a McLaren viszont főszponzor nélkül vág neki a szezonnak. Ron Dennis, a McLaren-csoport elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a jövő hét végi idénynyitó Ausztrál Nagydíjon az istálló autóin nem jelenik majd meg egyetlen céglogó sem a főtámogatónak fenntartott helyeken.
A McLarennek tavalyi év végéig a Vodafone volt a főtámogatója, az újat pedig az eredeti tervek szerint decemberben mutatták volna be.
A McLarennél a Brawnnal 2009-ben világbajnok brit Jenson Button és az újonc dán Kevin Magnussen kapott pilótaülést a mostani szezonra.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
