Mandela temetése miatt csúszik több focimeccs
A csütörtökön elhunyt Nelson Mandela temetése miatt elhalasztják a hétvégi fordulót a dél-afrikai labdarúgó-bajnokság felső három osztályában.
A futballszövetség hétfőn erősítette meg, hogy nem rendeznek mérkőzéseket december 15-ig, mert rengeteg stadionban lesznek megemlékezések.
Az eredetileg csütörtöktől vasárnapig kiírt durbani profi golftornát ugyan nem halasztják el, de a versenyt egy nappal korábban kezdik, hogy a négynapos viadal már szombaton befejeződhessen. A dél-afrikai krikett-válogatott pedig az indiaiak elleni kétnapos mérkőzését kezdi majd szombat helyett pénteken.
A 95 éves korában elhunyt egykori államelnök gyászszertartását a sowetói stadionban tartják kedden. Vasárnap egyhetes nemzeti gyász kezdődött, amely december 15-én, Mandela temetésének napján ér véget. A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökét nevelkedésének színhelyén, Qunuban helyezik örök nyugalomra családja és közeli hozzátartozói körében.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
