A németek szerint megint vébét nyernek
Egy felmérés szerint a németek 55 százaléka hisz abban, hogy válogatottjuk megnyeri a jövő évi, brazíliai labdarúgó-világbajnokságot.
A dpa hírügynökség által felkért YouGov közvélemény-kutató cég jelentése alapján a válaszadók 29 százaléka vélekedett úgy, hogy a Nationalelf nem szerez aranyérmet a nyáron.
A lakosság nyolc százaléka tart csak attól, hogy a nemzeti csapat a csoportkör után búcsúzik, 76 százalék szerint ez nem fordulhat elő. Csupán 21 százalék gondolja, hogy ha együttese a negyeddöntő előtt kiesik, Joachim Löw szövetségi kapitánynak távoznia kell, míg 59 százalék ebben az esetben is marasztalná a szakvezetőt.
A német válaszadóknak mindössze 25 százaléka lát esélyt arra, hogy dél-amerikai csapat nyeri meg a vb-t.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
