Magyarországra jönnek 2015-ben a világ kézilabdás vezetői
Két év múlva Magyarországon rendezik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kongresszusát.
A szervezet közleménye szerint a 2015-ös kongresszus helyszínéről idei ülésükön döntöttek Katarban. A szövetség 199 tagországának képviselőit, illetve vezetőségét látja majd Budapest vendégül.
A küldöttek Katarban ma arról döntenek, melyik ország rendezheti a 2019-es férfi világbajnokságot, amelyre - a magyar szövetség szerint "próbaként" Magyarország is pályázott Szlovákiával.
A fő esélyes a dán-német pályázat, még Lengyelország van versenyben, Svédország és Norvégia visszalépett.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
