Holnap derül ki, milyen állapotban vannak a megsérült kosarasok
Kedden közlik az orvosok az egyesülettel, milyen állapotban vannak, mikorra épülnek fel a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabda-csapatának szombaton balesetet szenvedett tagjai - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn a klub elnöke.
Fűzy András elmondta: ennek ismeretében kedden este ül össze a vezetőség, és dönt arról, hogy a közép-európai vagy a magyar ligában és az Euroligában induljon a most kezdődő évadban az együttes.
A sportvezető korábban azt közölte: vasárnap két műtétet hajtottak végre, az egyiket a csapat gyúróján, Burdi Szabolcson, akinek az állapota kritikus, és mélyaltatásban van, a másikat pedig Kovács Krisztinán, aki várhatóan fel fog épülni.
A Kapuvárnál bekövetkezett szerencsétlenségben egy személyautó ütközött össze a győrieket szállító busszal, Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen belehalt sérüléseibe, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházban hunyt el. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának a lábát amputálni kellett.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
