Lesz magyar döntős 200 háton
Bernek Péter ott lesz a 200 méteres hátúszás döntőjében, Balog Gábor viszont lemaradt a fináléról a barcelonai vizes világbajnokságon.
Mindkét magyar versenyző az elődöntő első futamában kapott helyet. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek valamivel rosszabban teljesített, mint a délelőtti előfutamban, ennek ellenére 1:57.37 perccel a még éppen továbbjutást érő nyolcadik időt úszta. Ugyanakkor Balog hiába javította meg több mint fél másodperccel délelőtti eredményét, 1:57.42-vel kilencedik lett összesítésben. A szám fináléját pénteken 18.09 órától rendezik.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
