A brazilok felett aratott könnyed, 20-6-os győzelem után az olaszok elleni csoportrangadón is nyert, méghozzá fölényesen a magyar női vízilabda-válogatott kedden a barcelonai vizes világbajnokságon.
Bár az itáliaiak kezdtek jobban, Merész András együttese a végül egyformán négy gólig jutó Keszthelyi Rita és Bujka Barbara hatékony játékának köszönhetően fordított a mérkőzés menetén, és egyre jobban elhúzva a riválistól, a vártnál is jóval biztosabban, 10-4-re nyert. A kiütés értékű siker nyomán gyakorlatilag már most, a kazahok elleni csütörtöki zárómeccs előtt csoportelsőnek tekinthető a magyar válogatott.
A vb női tornáján négy négyes csoportban küzdenek a csapatok, mindegyik továbbjut a nyolcaddöntőbe, ahol az A-B, illetve C-D ágon az elsők a negyedikekkel, a másodikok pedig a harmadikokkal játsszanak majd a negyeddöntőért.

Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
