A CSZKA Szófia kénytelen visszalépni az Európa Ligától
A komoly anyagi gondokkal küzdő CSZKA Szófia helyett a Botev Plovdiv indul a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.
A bolgár szövetség szerdán jelezte, hogy az európai szövetségtől megérkezett az írásos engedély a cserére, amelyet a bajnokságban harmadik helyen végzett CSZKA nehéz helyzete miatt kértek az UEFA-tól.
A kontinentális szövetség a hétfői sorsoláskor már figyelembe vette a CSZKA visszalépését, s az EL első selejtezőkörében a bolgár induló nevét üresen hagyta. Akkor eldőlt, hogy az ott érdekelt bolgár csapat a kazah Asztanával találkozik július 4-én és 11-én, most pedig biztossá vált, hogy a bajnoki negyedik Botev lesz ez az együttes.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
