Vasárnap délelőtt nem volt magyar arany a kajak-kenu Eb-n
Aranyérem nélkül maradtak a magyarok vasárnap délelőtt a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, az 500 és férfi K-4 1000 méteres döntők során. A hét fináléban két-két ezüstöt és bronzot szereztek a versenyzők.
A kajakosok mindkét egyes száma második helyet hozott: az olimpiai bajnok Kozák Danuta az immár szerb színekben versenyző Benedek Dalma mögött lett második, míg Dudás Miklós – kellemes meglepetést okozva – csak a dán Rene Poulsentől kapott ki. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó címvédőként ezúttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel, csakúgy, mint a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta 1000 méteres kajaknégyes.
A kenusoknál Nagy Péter hatodik, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros pedig hetedik lett 500 méteren, míg a program zárásaként a Hufnágel Tibor, Szalai Tamás kajak kettes negyedikként ért célba.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
