Zsiga Gyula marad az FTC-PLER vezetőedzője
Az FTC-PLER Budapest férfi kézilabdacsapata újabb egyéves megállapodást kötött vezetőedzőjével, Zsiga Gyulával.
A Dunaferr női csapatával Bajnokok Ligája-győztes, magyar bajnok mesteredző két esztendeje, az FTC és a PLER fúziója óta vezeti az egyetlen élvonalban szereplő budapesti férfi klubot, irányítása alatt a csapat az első évben hetedik, idén pedig ötödik helyen zárt a bajnokságban.
Az egyesület keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint folyamatosan tárgyalnak a játékosokkal is.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
