A Janics-Kovács páros jó formában van
Jól szerepelt a Janics Natasa-Kovács Katalin páros páros a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén Szegeden.
A női kajak kettesek 500 méteres küzdelmét az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó nyerte szombat délelőtt a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén, a szegedi Maty-éren.
Mögöttük a két héttel ezelőtti, ugyancsak Szegeden rendezett Világkupa-viadalon aranyérmes Vad Ninetta, Kárász Anna páros érkezett be másodikként, míg a harmadik Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duója lett. Kovácsék győzelmükkel kiharcolták az indulási jogot a június közepén sorra kerülő, portugáliai Európa-bajnokságra.
"Mivel mindössze egy edzés van mögöttünk, ez a pálya még nem volt tökéletes, de a lényeg, hogy győztünk" - mondta a parton Janics, aki ezen a versenyen szállt vízre először azóta, hogy ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását.
Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél az egyes és páros teljesítmények alapján tesz majd javaslatot a négyes összeállítására, a csapathajó összetétele - ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta - várhatóan a jövő héten válik véglegessé. Egyesben pénteken Kozák Danuta diadalmaskodott Douchev-Janics és Kárász előtt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
