Korcsmár Zsolt német kieső csapathoz igazol
Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen légiósa a következő szezonban a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
A Bundesligából búcsúzó klub honlapja kedden arról számolt be, hogy a 24 esztendős válogatott védő hároméves szerződést írt alá.
"Gyors és okos játékosról van szó, aki mindkét lábával magabiztos, így a védelem közepének jobb és bal oldalán is bevethető" - méltatta a 17-szeres válogatott Korcsmárt Rouven Schröder vezetőedző.
A magyar védőnek Stieber Zoltán személyében honfitársa is lesz a csapatnál. A mostani szezon második felében Varga József is a gárdát erősítette, ám rá nem tartanak igényt a folytatásban.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
