Kajak-kenu Vk: tizennyolc érmet szereztek a magyarok Szegeden
A magyar válogatott 18 érmet, vagyis hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-viadalon, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása volt.
A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három második és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra.
Takács Kincső - miután délelőtt 200 méter egyesben ezüstérmet harcolt ki - Lakatos Zsanettel párosban megnyerte a kenu kettesek 500 méteres küzdelmét, a szintén kenus Vajda Attila és Kiss Tamás pedig - ebben a sorrendben - 5000 méteren aratott kettős magyar győzelmet. A 2008-as pekingi olimpián 1000 méteren bajnok szegedi Vajda hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait.
A leghosszabb távon született még egy magyar érem az Európa-bajnoki címvédő Csay Renáta révén, ő harmadikként ért célba a kajakosok között.
A férfiak hasonló számában Noé Milán ötödik, Gere Bálint pedig hatodik lett.
A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója versengett, a magyar csapat 65 fős volt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
