Örökre eltiltottak egy focistát leütő asszisztenst
Életre szóló eltiltást kapott egy csecsen asszisztens, aki a lefújás után megtámadta az Amkar Perm második csapatának fiatal futballistáját az orosz bajnokságban.
"Éppen a kispadunk felé tartottam, amikor valaki hátulról leterített és ütlegelni kezdett" - idézte fel a pénteken történteket a 18 éves Ilja Kricsmar. Az interneten fellelhető videófelvételen ugyanakkor úgy látszik, hogy a végső sípszót követően a labdarúgó odaszólt valamit az asszisztensnek, aki erre támadott. Musza Kadirov azzal indokolta tettét, hogy a játékos a meccs közben megsértette őt.
A másik fél azonban másként emlékszik: "Nem voltunk elégedettek a bírók teljesítményével, volt egy kis szóváltás, de semmi személyeset nem mondtam róla vagy az édesanyjáról" - mondta Kricsmar. Az ütlegelésbe a rivális Terek Groznij II tagjai is bekapcsolódtak, a biztonsági szolgálat azonban hamar úrra lett a helyzeten. Bár Kadirov csak alacsonyabb osztályú mérkőzéseken működött közre, a hétfői eltiltás nyomán a jövőben egyik osztályban sem lengethet.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
