Dobos Imre maradt a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke
Továbbra is Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, a régi-új vezetőt egyedüli jelöltként a vasárnapi sportági tisztújító közgyűlésen választották újra négy évre 47 igen, 19 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett.
A több mint háromórás közgyűlésen az elnök ellenzéke kisebbségben maradt, szakmai és anyagi természetű kifogásait a többség rendre leszavazta.
Dobos Imre felvetésekre reagálva elmondta, hogy a szövetség irodájának működtetése évi 17 millió forintba kerül, ebből 5 milliót áll a Magyar Olimpiai Bizottság, a többi költséget az MSSZ támogatói fedezik. Hozzátette, hogy az elmúlt négy esztendőben közel 70 millió forint érkezett be a szponzoroktól.
A küldöttek, akik a közgyűlésen tíztagú elnökségre mondtak igent, Elek Istvánt társelnöknek, Dénes Ákost pedig tiszteletbeli elnöknek választották meg.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
