Magyar-román: lesérült a vendégek klasszis csatára
Valószínűleg Adrian Mutu nélkül érkezik Budapestre a magyarok elleni világbajnoki selejtezőre a román labdarúgó-válogatott.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be csütörtökön, hogy a klasszis csatár ezen a héten már nem tudott edzeni vádlisérülése miatt, és az első diagnózis szerint izomszakadása van, így legalább négyhetes pihenő vár rá.
A francia Ajaccio 33 éves támadója legkorábban március közepén kezdheti el az edzéseket, ezért nagyon kicsi az esélye annak, hogy március 22-én pályára lép a Puskás Ferenc Stadion sorra kerülő vb-selejtezőn, illetve négy nappal később a hollandok elleni amszterdami összecsapáson.
A budapesti találkozót - jelen állás szerint - a nemzetközi szövetség fegyelmi határozata alapján zárt kapuk mögött rendezik, mert az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos találkozón a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel. Az MLSZ azt tervezi, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul.
A magyarok négy mérkőzésen kilenc pontot szereztek a világbajnoki selejtezőcsoportjukban, és ezzel a vb-ezüstérmes hollandok mögött második helyen várják a tavaszi folytatást. A románokat jobb gólkülönbségével előzi meg Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
