2013. január. 10. 21:40
MTI
Utolsó frissítés: 2013. január. 10. 21:27
Sport
Kölcsönadta a Videoton Sándor Györgyöt
A Videoton kölcsönadta magyar válogatott labdarúgóját, Sándor Györgyöt a szaúdi Ittihad együttesének.
A székesfehérvári klub hivatalos honlapján jelentette be csütörtökön, hogy a középpályás fél évre megy át az ázsiai Bajnokok Ligája kétszeres győzteséhez.
Az eddigi csapatkapitány utódját a Videoton játékosai vélhetően a spanyolországi edzőtáborozáson választják meg.
Sándor György eddig nyolcszor lépett pályára a nemzeti együttesben.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
