Az indiai születésű Monisha Kaltenborn veszi át csütörtöktől Peter Saubertől a Forma-1-es Sauber istálló csapatfőnöki posztját, s ezzel a sportág történetében ő az első nő, aki ilyen feladatot kap.
Monisha Kaltenborn az első női csapatvezető a Forma-1-ben. A 41 éves Kaltenborn - aki osztrák állampolgár - eddig a Sauber ügyvezetői igazgatói posztját látta el, ám mostantól a versenyhétvégéken már ő irányít az istállóban, ennek megfelelően már a mostani Dél-Koreai Nagydíjon is ő lesz a "főnök".

"Már régen eldöntöttük, hogy ő veszi át a helyemet, de azt nem határoztuk meg előre, hogy mikor történjen meg a váltás. Úgy érzem, most jött el a pillanat" - nyilatkozta a 69 éves Peter Sauber, aki továbbra is a Sauber csoport vezetőségének az első embere lesz, és a stratégiai irányítás is az ő kezében marad.
Kaltenborn 2000-ben került a Sauberhez, melynél sokáig a jogi osztályt vezette, majd 2010-ben nevezték ki ügyvezető igazgatónak. Tavaly hozzá került a cégcsoport részvényeinek egyharmada.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
