Az Európa Liga mérkőzéseinek legmeglepőbb jelenete - videó
A tegnap esti Európa Liga fordulóban volt lehetőség érdekes jelenetekre felfigyelni, hiszen 48 mérkőzést rendeztek összesen. A legmeglepőbb jelenet a Liverpool-Udinese találkozó 68. percében volt látható.
Az összecsapás 1-1-es állásánál lódult meg a szélen Stuart Downing és úgy tűnt, hogy könnyen gólhelyzet alakulhat ki a lehetőségből, hiszen a 16-os előterében loholt a labdával a lábán és Giampiero Pinzivel a nyakán, aki megelégelte, hogy Downing villámgyors és nemes egyszerűséggel elkapta a Liverpool játékosának a vállát és a földre teperte.
Az egész jelenet önmagában véve elképesztő volt, bár Pinzi szórakoztatónak találta. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy Stefan Johannesson játékvezető melyik mérkőzést követte figyelemmel, ugyanis az egyértelműen piros lapot érő megmozdulást mindössze egy sárgával jutalmazta.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
