Alonso: "kemény, kiélezett küzdelem várható"
Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari pilótája azt mondta, hogy hiába vezeti a pontversenyt jelentős előnnyel, futamokat kell nyernie, ha világbajnok akar lenni.
"Csak dobogós helyezésekkel nem lehet eljutni a csúcsra, a hátralévő hét futamon a második, vagy a harmadik helyezések nem elegendőek, győzni is kell" - nyilatkozta a Renault-val kétszeres vb-győztes spanyol autóversenyző.
Alonso úgy értékelte, hogy az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb teljesítményét sikerült nyújtania - legalábbis eddig. Az ibériai pilóta szerint csak első pillantásra tűnik soknak 37 pontos előnye, hiszen a hátralévő hét versenyen az első helyezésért összesen 175 jár.
"Kemény, kiélezett küzdelem várható" - vélekedett Alonso. A Forma-1-es világbajnokság következő versenyét, a Szingapúri GP-t szeptember 23-án rendezik.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
