Louis Smith Berki aranyát akarja
A londoni olimpián második helyezett brit tornász szerint ő sokkal jobban szerepelt, mint az aranyérmes Berki Krisztián, ezért az első hely neki járt volna.
"Azt hiszem, nekem kellett volna aranyat nyernem és neki ezüstöt" – nyilatkozta a Daily Mailnek a 23 éves angol tornász. Mint ismert, a brit és a magyar tornász is egyaránt 16,066 pontot kapott gyakorlatára, a szebb kivitelézésért viszont Berki Krisztiánnak ítélték oda az első helyet. Smith szerint ő sokkal többet beletett a gyakorlatába és szerinte a pontrendszer a hibás.
"Azt hiszem, újra át kellene nézni az eredményeket, és ha ezt megteszik, remélhetőleg aranyat adnak nekem. Ha valakinek magasabb pontértékből indul a gyakorlata, az azt jelenti, hogy többet tesz bele a produkciójába, amely így érdekesebb lesz, ezt pedig díjazni kellene" – folytatta Smith az érvelését. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a brit tornász bármilyen lépést tett volna ez ügyben, de annyit bejelentett, hogy a négy év múlva esedékes olimpián nem indul.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
