A legjobb idővel döntős Kozák Danuta
Magabiztos győzelmet aratott futamában Kozák Danuta és jutott a döntőbe 500 méteren kajak egyesben a londoni olimpia keddi versenynapjának középfutamában.
Danuta a második középfutamban, az ötös pályán evezett és szinte végig vezette futamát. 250 méternél már fél másodperces előnyben volt a dánok kajakosával, Henriette Hansennel szemben. A táv második felére az előnyét még növelni tudta és egy teljes hajóhosszal, közel másfél másodperccel előzte meg a dán versenyzőt, aki a svéd kajakossal, Sofia Paladinuszal volt nagy csatában. Danuta így rögtön a döntőbe jutott, Hansennel együtt, míg a svéd Sofia idővel kerülhet be.
Ideje 1:50.469 perc, ami a legjobb volt a három középfutamot tekintve. A döntőt augusztus 9-én, 11:08 perckor rendezik.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
