Gyurta Dániel a második legjobb idővel jutott a szerda esti döntőbe fő számában, a 200 méteres mellúszásban kedden.
A második elődöntőben kapott helyet a magyarok aranyesélyes úszója, aki a reggeli előfutamokban elért legjobb idejével, a négyes rajtkőről indulhatott. Az esti elődöntőt nem uralta olyan magabiztossággal, mint a reggeli előfutamot, a második fordulónál mindössze ötödikként jött el a faltól. Az utolsó 50 méteren megnyitotta szokásos hajráját, és könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt.

A döntő szerda este 20 óra 30-kor kezdődik.
Gyurta Dániel a verseny után így nyilatkozott: "Az utolsó húsz méteren már kiengedtem, úgyhogy van még tartalék. Holnap, úgy gondolom, hogy a győztesnek 2:08-on belül kell célba érkeznie. Hogy a két angol nagyon jó, azt tudtuk, és itt Londonban saját közönségük még spannolja is őket. Én azonban magamra figyelek, nem másra, arra, hogy technikailag jó legyek, és minden energiát kiadjak magamból".
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
